Az előző blog-bejegyzésemben, bár csak érintőlegesen, de feltettem (és szándékosan nyitva hagytam) a kérdést, amit már sokszor kérdeztem előtte is magamtól, és valószínűleg sokan mások is így tettek: Hogyan jönnek létre az álmok, vágyak? Mi hozzuk létre őket „belülről”, vagy valamilyen külső hatásra álmodjuk meg őket? Mi dönti el, hogy melyik álmunkból lesz végül célkitűzés, és válhat így valósággá?
Ezeket a kérdéseket fogom most részletesebben körüljárni.

Hogyan keletkeznek az álmok, vágyak? Miért vannak vágyaink? Mi alakítjuk ki őket vagy külső tényezők, ingerek hatására születnek? Különbséget tudunk tenni az álmaink között? Különbséget kell tennünk közöttük? Mitől lesz fontosabb az egyik vágyunk a többinél? És egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy egy álomból célkitűzés legyen?

Az élet – legalábbis azon a „síkon”, ahol mi, emberek élünk – nem tud bizonyos javak birtoklása nélkül működni. De mit is jelent közelebbről ez az állítás?

Ahogy ígértem, bővebben is szeretnék néhány gondolatot megosztani az iskoláról, illetve az iskolába járásról. Újra iskolapadba ülni 42 évesen – még ha egy gyerekkori álmomat is váltom vele valóra – nem könnyű feladat. Persze nem először teszem, hiszen az érettségiig 13 évet töltöttem az iskolában, azt követően pedig lassan már 18 éve (1996-tól) folyamatosan tanulok valamit. Mégis, ez az iskola teljesen új kihívásokat hozott az életembe.

Itt és most

Az évértékelő bejegyzésemben említettem, hogy tavaly milyen új dologba kezdtem: diplomás, felnőtt, dolgozó emberként újra visszaültem az iskolapadba pszichológiát tanulni. Hogy miért, és mi motivált? – Ezt szeretném most megosztani Önökkel.

Év elején – pontosabban előző év végén – számot szokás vetni, következtetéseket levonni az évközben történtekből, eredményekből, hogy milyen is volt az év, mennyire sikerült megvalósítani, amit elterveztünk és , hogy azok úgy történtek-e, ahogy elterveztük. Én sem teszek most másképp.

Szeptember óta újra iskolapadba ültem, ezúttal pszichológiát hallgatok majd 3 éven keresztül, kéthetente hétvégenként, mégpedig szombaton és vasárnap egész nap.

Most nem írnék arról, hogy mi mindent tanulok, illetve mit fogok tanulni, hiszen ez nem feltétlenül érdekel mindenkit, azt viszont szívesen megosztanám Önökkel, hogy a felnőtt oktatás terén milyen tapasztalatokat gyűjtöttem, milyen élményekre tettem szert.

Először 1997 pünkösdjén jártam a Boden-tó melletti Lauterach nevű kisvárosban, a Bautrans akkori központjában. Az ünnep után, kedd reggel 7.30-kor volt a találkozó. Azért emlékszem ilyen pontosan, mert az akkori ottani vezetés nagyon kényesen ügyelt arra, hogy a megadott időben kezdődjön a megbeszélés. Tele voltam kétséggel, hogy mi lesz azon a héten, hogyan fogom megérteni a már előre beharangozott helyi dialektust, milyen fogadtatásban lesz részem. S előre rettegtem egy-két kollégától, akikkel addigra már volt pár telefonos csörtém.

Nem tudom ki vette már észre, de nekem feltűnt, ahányszor egy csokor vágott virágot látok, mindig van egy szál, amelyik ellenáll minden logikának és még akkor is virágzik és élénk, amikor minden társa körülötte már kornyadozik, és a végét járja.

Több írásomban is foglalkoztam már vitorlázással – s most másképpen közelítem meg a témát.