Először 1997 pünkösdjén jártam a Boden-tó melletti Lauterach nevű kisvárosban, a Bautrans akkori központjában. Az ünnep után, kedd reggel 7.30-kor volt a találkozó. Azért emlékszem ilyen pontosan, mert az akkori ottani vezetés nagyon kényesen ügyelt arra, hogy a megadott időben kezdődjön a megbeszélés. Tele voltam kétséggel, hogy mi lesz azon a héten, hogyan fogom megérteni a már előre beharangozott helyi dialektust, milyen fogadtatásban lesz részem. S előre rettegtem egy-két kollégától, akikkel addigra már volt pár telefonos csörtém.

Pontban fél nyolckor álltam az udvaron, amikor egy ismeretlen ember – feltehetőleg egy kolléga – jött felém, s megszólított.

Egy megveszekedett hangot sem értettem abból, amit mondott. Mondtam magamnak: nyugi meglesz ez! Újra és újra kértem, ismételje el, amit mondott, de hiába, nem értettem egy mukkot sem szavaiból.

Bepánikoltam. Ilyenkor nagyon hosszúnak tűnik az idő, s én úgy éreztem, bármi történhet, érteni semmit nem fogok, ki fognak otthon rúgni... Nagy nehezem azonban nyugalmat erőltettem magamra és egy utolsó kísérletet tettem arra, hogy megértsem, mit mond az ember. És akkor hopp! Megértettem, hogy mit kérdezett! Helyi voralbergi dialektussal, de magyarul azt mondta: „Mit kóvályogsz itt, mint gólyafos a levegőben?“

Hát, mindenre felkészültem, de arra nem, hogy „a világ végén“ a hegyek között, magyarul szólítanak meg.

Persze később megértettem, hogy mivel a cég alapítói között – a Volán révén – sok magyar is dolgozott, a kollégáktól „megtanultak“ rengeteg fontos és hasznos információt, kifejezést. Így, az a kolléga – aki tudta, hogy mit jelent az a bizonyos mondás –, csak kedveskedni akart nekem azzal, hogy az anyanyelvemen viccelődik velem.

Az embert mindig érik meglepetések. Én mindenesetre egy életre a szívembe zártam az illetőt.

És, hogy miért jutott ez most az eszembe?! Mert éppen a héten jártam kint, szokásos útjaim egyikén, és mit ad isten? Amikor a cég előtt kiszálltam a kocsiból, pont ez a kolléga jött először velem szembe. Ugyanúgy, mint 18 évvel ezelőtt…