Nem tudom ki vette már észre, de nekem feltűnt, ahányszor egy csokor vágott virágot látok, mindig van egy szál, amelyik ellenáll minden logikának és még akkor is virágzik és élénk, amikor minden társa körülötte már kornyadozik, és a végét járja.

Előre leszögezem, magam nem szeretem a vágott virágokat, mert szerintem rövid és talmi a dicsőségük és nekem mindig az elmúlást szimbolizálja.

Persze női ismerőseim ennél egyszerűbb logikát követnek, egyszerűen figyelmetlen vagyok, és sosem veszek virágot, kivéve kivételes alkalmakkor, de ez egy másik blog is lehetne.

Ha feltételezzük, hogy a virágokat hasonló időben és mondjuk feltehetőleg egy helyen vágták le, akkor pusztán logikailag is hasonló időben kellene elmúlniuk is... Ehhez képest az a bizonyos szál akár 2x-3x tovább is él a nála gyengébb társainál, értelmet adva a csokor létezésének.

Míg az elsők már aznap, de legkésőbb 2-3 nappal később kókadnak addig az a bizonyos még sokáig él, amennyire egy vágott virág élhet, és virul.

Ezek persze előre sosem látszanak, mert akkor elvileg lehetne az erősekből olyan csokrot készíteni, ami az átlagosnál sokkal tovább marad szép csokor. Valami Apolló projekt féle szuper csoportra gondoljunk.

De lehet, hogy nem is lehetne ilyen csokrot készíteni, mert akkor eltérő virágok esetén a megítélés is szubjektívvé válna, melyik milyen csodás még x idő után melyik meg nem.

Kellene egy értelmező rendszer, hogy hogyan számoljuk a napokat a rózsák és a tulipánok esetében és ehhez képest mondjuk az orchideák 7 szorzóval lennének számolva, mint a köznapi életben a kutyák, bár sosem értettem miért kell kiszámolni más teremtményeket „emberi“ léptékben...

Addig is, amíg ennek megoldásán gondolkodom, legyenek eme szimbólumok mint a virágcsokor sokszor az asztalokon és találgassuk melyik lesz az az egy szál.