Ahogy ígértem, bővebben is szeretnék néhány gondolatot megosztani az iskoláról, illetve az iskolába járásról. Újra iskolapadba ülni 42 évesen – még ha egy gyerekkori álmomat is váltom vele valóra – nem könnyű feladat. Persze nem először teszem, hiszen az érettségiig 13 évet töltöttem az iskolában, azt követően pedig lassan már 18 éve (1996-tól) folyamatosan tanulok valamit. Mégis, ez az iskola teljesen új kihívásokat hozott az életembe.

Mint az előző bejegyzésemben említettem: pszichológiát tanulok. Bár előre nem tudhattam, titkon reméltem – miután a döntés meghozatala előtt tanulmányoztam a szakot bemutató internetes oldalt –, hogy ez a képzés meghatározó lesz az életemben. Bár csak fél éve tanulok ezen a szakon, nyugodtan mondhatom, hogy így is lett! Úgy várom a hétvégéket, amikor az órák zajlanak, mint egy kisgyerek a karácsonyt! Mintha kinyitottak volna előttem egy ablakot. Előadásról előadásra csak ámulok, hogy mennyire színes és érdekes a világ, és annak kultúrája.

Az első év az alapozás éve; most éppen a világ spirituális misztikáját tanulmányozzuk, A-tól Z-ig, a nagy világvallások mögötti misztikától egészen a sámánizmus misztikumáig, az egzo- és ezoterikus oldalról egyaránt. Minden előadás egytől egyig fantasztikus! Az iskola törekszik minden témához a legjobb tanárokat, szakembereket megtalálni és elhozni. Folyamatos ámulatban hallgatjuk az előadásokat, vagy éppen gyakorlunk, legyen az meditáció vagy az indián sámán dobolása (bár ő magát nem hívta annak). A következő szemeszterben a nyugati pszichológia alapjainak elsajátítása jön – már nagyon várom!

A sok-sok pozitívum mellett persze nehézségeket is hozott az „iskolás lét”. Leterheltté váltam, még pedig elég hamar, hiszen a teljes munkaidős elfoglaltság mellett sok többletterhet jelent az iskola. Már maga az időráfordítás kihívást jelent, hiszen ezeken a hétvégéken reggeltől estig tanulunk, mindkét nap, majd ezt követően folyamatosan két hetet, nem beszélve a sok plusz előadásról az adott témákban, vagy a közös meditációról, társastáncról, transzlégzés gyakorlatokról és így tovább, amire mind el sem lehet jutni, hiszen annyi szabadideje nincs is egy embernek!

És akkor még nem beszéltünk a házi dolgozatokra fordított időről, majd a vizsgákat megelőző félévet összefoglaló felkészülésről, és magáról a vizsgáról…

De megéri a fáradozás, a plusz munka és a fáradtság, mert olyan élményeket és ismereteket kapok érte „cserébe”, amire mindig is vágytam, és ami jobbá teszi az életemet!