Előző, s egyben legelső blogomban arról írtam, hogy nehéz helyzetben is tisztességesek maradtunk, kacskaringós adóelkerülő megoldások helyett az egyenes utat választottuk. A dolgozóinkat alkalmazottként foglalkoztattuk, nem „nyomtuk ki" őket a cég számára előnyös, ámde az érintetteknek költséges vállalkozói formákba. Megmondom őszintén, volt, aki akkor is, most is megmosolygott, mások meg elnézően-lenézően legyintettek, mondván „ez tiszta hülye!". (Ezt a kifejezést, persze, csak azok használták, akik közel vannak hozzám, tehát megengedhetik maguknak ezt a stílust, mások inkább csak ezt érzékeltették. Ez se volt jobb.)

Nem esett jól ez a minősítés. Haragudni nem haragudtam, de rossz kedvem lett az egésztől. Az a hülye nálunk, aki tisztességes? Néha már ezt érzem... De a következő gondolatom az, végül is tisztességesen is jól boldogultunk, akkor miért váltanánk? Miért bonyolódnánk bele mi is a fekete, számla nélküli világ dzsungelébe, amelyből vagy kikeveredik az ember, vagy örökre benne ragad...?

A cégnél alapelv volt és marad, hogy az alapvető etikai normákhoz nehéz helyzetekben is tartjuk magunkat. Ez sikerült. Most már valamivel talán könnyebb lesz, meg a tartás is erőt ad. Szükségünk is lesz rá. A médiában hallottam és nagyon találónak ítéltem meg a megfogalmazást: amolyan „fapados országgá" kezd átváltozni Magyarország. Ez engem nagyon zavar. Terjednek a zavaros, olcsó megoldások, s „költségcsökkentés" címszó alatt a legvadabb ötletek is hirtelen megvalósulnak. A minőség egyre kevesebbet számít, a biztonság talán még annyit sem. Csak a pénz, a nyereség, a túlélés...

Tudom, hogy bajban a legfontosabb a túlélés. De nem mindegy milyen áron. Lehet, hogy az ár olyan magas, amit nem éri megfizetni. Mert később megy rá a vállalat, a kollektíva.

Félreértés ne essék, nem a költséghatékony megoldások ellen vagyok. Sőt, erre mi mindig is törekedtünk. Az értelmetlen, úgynevezett „sufnituning" megoldások zavarnak, amikor például olyan cégek végeznek egyébként számukra teljesen új tevékenységet, amelyeknek erre sem szakmai tudásuk, sem egyéb tapasztalatuk nincs meg. De belevágnak. Olcsóbbak, ezért sokszor elviszik az üzletet. A következmény viszont bennünket is sújt: az ügyfelek sok kontár munka láttán bizalmatlanná válnak. Azoktól is tartanak, akiktől idáig mindig jó szolgáltatást kaptak. De spórolni akartak, s elcsábultak. Ezt is megértem, de remélem, a múltunk, s a jelenünk azért ad annyi garanciát, hogy belátják. A minőségnek ára van, de megéri. S mi megszolgáljuk a bizalmat.