Folytatom a nyári utam leírását…

Utazásom második felében már főleg Guatemalában vagyok. Továbbra is konkrét terv és útvonal nélkül utazom; általában 1-2 napra látom előre, hogy mikor merre leszek, és hol fogok aludni.

A tapasztalatom azt mutatja, hogy itt nem nagyon beszélnek a spanyolon kívül más nyelvet az emberek. Az olasz nyelvtudásomnak köszönhetően szerencsére sok mindent megértek, és még válaszolgatni is tudok, de azért elég nehéz boldogulni spanyol tudás nélkül. Már tervezem egy ideje, hogy még egy nyelvet megtanulok, ez eddig a francia volt. Most azonban elbizonytalanodtam, hogy melyiket válasszam, mert a spanyolt több helyen beszélik, és világszerte megértik – főleg itt, az amerikai kontinensen. Így ez most hatalmas dilemmát jelent nekem!

Komolyra fordítva a szót (vagyis az írást), nagyon fontos, hogy megértessük magunkat másokkal. Legyen az a saját nyelvünkön otthon, vagy egy idegen nyelven külföldön. Egyik sem egyszerű! Gyakran még a saját nyelvünkön beszélve sem azt értik, amit üzenni szeretnénk. Ez külföldön még hamarabb kiderül, hiszen ha félreértenek, rögtön más a reakció, mint amire számítunk. Én például egy Cuba Librét kaptam a kért coca-cola helyett. Bár még most sem értem, hogy lett Cuba Libre a „hoha hola”-ból…

Amikor először kaptam a tippet és vázlatosan elterveztem az utazásom, akkor elsősorban azért választottam ezt a környéket, mert vonzott a maja és az azték kultúra – amiről tanultunk az iskolában –, meg úgy általában a sámán népi kultúra, és izgatottan vártam a találkozást. De nagy igazság, hogy egészen más távolról elképzelni, gondolni valamit, és összehasonlíthatatlan élmény megélni, közelről érezni az „ősök szellemét”.

Guatemalában mindent átsző az ősök tisztelete, szeretete, mindennek van értelme, semmit sem tesznek „csak úgy”. Érezni ezt a fákban, a kövekben, a talajban, a vízben, egyszerűen mindenhol. Hiába a Google, ahol „minden” kérdésemre választ kaphatok, a valósággal nem ér fel! Európaiként – keresztény kultúrából érkezve – ez elsőre fura egy kicsit, de gyorsan át lehet adni magunkat az érzésnek. Itt egészen normális, sőt szerethető gondolat, hogy mindent és mindenkit körbevesz a maja és azték kultúra, vagyis az „ősök” kultúrája – ami segíti a mai nemzedéket a jövő alakításában, hiszen erre az ősi tudására épül a jelen és a jövő. Ezt itt nem csak megérteni és elfogadni, de érezni is lehet.

Tudom, hogy a mai „modern” társadalmak azt tanítják, hogy akkor ér el valaki kimagasló eredményt, ha a semmiből hoz létre valamit – ami közgazdaságilag nézve még igaznak is tűnhet… De lehetséges-e az előző kultúrák, az ősök, öregek és bölcsek tapasztalatai, érdemei nélkül megoldani az élet kihívásait?

Bár biztos választ nem tudok adni a kérdésre, de úgy érzem, hogy az emberiség egyik nagy egoista gondolata (lenne) azt képzelni, hogy bármit alkothat a múlt nélkül. A víziók is a múlton alapulnak! Legyen az a sajátunk, vagy másé, de nem tudhatjuk, honnan erednek.

Ezek jutottak eszembe, ahogy sorra végigjárom a maja és azték hagyatékokat. Lenyűgöző építményeket látok – de erről majd máskor írok.