Ezen a fórumon szeretném nyilvánosan bejelenteni – megtisztelve ezzel a blogom olvasóit –, hogy milyen személyes döntést hoztam, és hogy annak meghozatalában mi vezérelt.

A hír az, hogy húsz (többnyire) gyönyörű év után úgy döntöttem, befejezem aktív pályafutásomat a jelenlegi munkahelyemen cégvezetőként.

Az idei nyár végével lezárom életemnek ezt a nem rövid szakaszát; az eddigi életem majdnem felét töltöttem a cégnél. Ez alatt a húsz év alatt váltam emberileg és szakmailag is igazán felnőtté, éretté, ez időszak alatt „tettem szert” minden olyan készségre, kompetenciára, tudásra, amely mindent egybe véve, engem ma jellemez. Olyan szakmai és emberi tudásra, alapra építkezhettem anno, mentorom, Solti Péter segítségével, amelyek a mai napig meghatározzák a hozzáállásomat a munkához, a munkatársakhoz, és általában az élethez.

Van egy német mondás: „Alles hat ein ende, nur die wurst hat zwei“

Minden véget ér egyszer, így eljött a vége az én történetemnek is a Bautrans-szal. A kollégáim természetesen már tudnak a döntésemről egy ideje, nem sokára a partnereket és az ügyfeleket is értesítem róla, addig is tartsuk magunk között.

Hogy miért jutottam erre a döntésre?

Először is, aki ismer engem, tudja, hogy nem szoktam elhamarkodott döntéseket hozni. Most sem tettem; sokat gondolkoztam rajta, mielőtt döntésre jutottam. Végignéztem az eddigi pályafutásomon, és végiggondoltam, hogy érzem magam, mi az, ami motivál, és mi az, ami már nem. Majd arra a következtetésre jutottam, hogy felelősen cselekedve akkor teszek jót magammal – és a céggel is –, ha elválnak útjaink. Én „kijátszottam magam” ezen a pályán, egy ideje nem találtam már újabb kihívást benne. Elértem azt, ami a célom volt anno: a cég piacvezető lett, nagyra nőtt, a valaha 6 járművet foglalkoztató vállalkozásból mára egy közel 90 fős középvállalat lett, amely a magyar piacon maximális kihasználtsággal dolgozik.

Mivel ennél a vállalatnál ezen a piacon jobbat nem ismerek, eszembe sem jutott, hogy azonos pályán folytassam a karrieremet. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy inkább olyan területen folytatom a pályafutásomat, ahol jobban „kiélhetem” azt a vágyamat, ami gyerekkorom óta bennem él (bár mélyen elrejtve): hogy emberekkel és szervezetekkel foglalkozhassak, támogatva azok egyéni és csoportos fejlődését. Pszichológiai tanulmányaimat is többek között azért kezdtem el, hogy tudatosan rendszerezhessem az elméleti információkat és a tapasztalatot.

Felmerülhet a kérdés Önökben (mint ahogyan tőlem is megkérdezték): ha valaki sikeres az adott munkájában, jól keres, ráadásul biztos keretek között él – miért vált?

A válasz benne van a kérdésben. Pont ezért! Addig, amíg gondolkozni tudunk, következtetéseket levonni, döntéseket hozni, azokat tudatosan végrehajtani, addig van értelme a dolognak. Minden más helyzet, amikor már nehéz jó döntéseket hozni, kényszerpálya. Nem akartam elkényelmesedni, lelassulni, elfáradni, demotiválódni… hogy két-három évvel később felismerve a munkám minőségének romlását, egy „felülről vezérelt“ döntésre kezdjem el a tüzet oltani…

Természetesen, mint minden döntés, ez is kockázattal jár. Az élet csak később adhatja meg a választ, igazolhatja a tettemet. Addig is azonban hiszek a teremtés erejében, ahogyan az alap mottóm is ezt tükrözi:

“Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.” Henry Ford