Bejegyzésem apropóját egy túlméretes fuvar során történt incidens szülte. Nemrég, két extrém paraméterű szállítmánnyal indultunk útnak Kiskunfélegyházáról a csepeli kikötőbe, ahol a trélerek egyenként 30,00 x 6,70 x 5,20 méteresek és 173 tonna súlyúak voltak. A munka előkészítése már hetekkel korábban megkezdődött a statikai vizsgálatokkal, a szakhatóságok bevonásával, az útvonalbejárásokkal, a MÁV közreműködésével, stb.

A magassági paraméterek miatt az útvonal végéig egy csapat segítette a munkánkat azzal, hogy azokat a kábeleket emelgették, melyeket nem kellett előre megbontani, illetve leszerelni.

Szóval egy Pest közeli településen áthaladva történt, hogy elszakítottunk egy tévé kábelt - amit ha a szolgáltatók szabványosan kötnek be, akkor nem lett volna szabad addig belógnia, és úgy el sem érhettük volna. Bár erről a károsult család persze nem tehet.

A szemükben mi voltunk a gondatlanok és a felelősek is a történtekért. Kétségtelen, hogy a pillanatnyi kellemetlenséget tényleg mi okoztuk. Amikor a családfő kérdőre vonta az embereinket, hogy miért nem ők segítenek visszaállítani a kábel eredeti állapotát, akkor a helyreállítás helyességére vonatkozó választ egy „persze cimbora!"-val elintézettnek tekintették, majd mindenki ment a maga útjára.

Később értesültem az esetről egy levélben. Természetesen utánanéztem a dolgoknak, és igyekeztem - amennyire csak lehetett -, rekonstruálni a történteket.

Törekszünk tanulni a hibáinkból, és úgy alakítani a belső folyamatainkat, hogy a jövőben hasonló esetek véletlenül se történhessenek meg. Azonban többféle gondolat fogalmazódott meg bennem az ügy kapcsán. Az egyik, hogy mennyire más a problémák nagysága különböző nézőpontok tekintetében! A kollégák szemszögéből nézve szakmailag érthető, hogy nem tudtak megállni a teljes konvojjal, miközben hatóságilag engedélyezett időpontokban, percről percre meghatározott helyre kellett érkezniük. Eközben a felmerülő kábelbontásokat egyből helyre is állították, például egy vasúti kereszteződésben lévő magasfeszültségű kábelt, vagy a körforgalmi csomópontnál lévőt, stb.

Teljesen érthető a másik oldal felvetése is, hiszen az ő szemszögéből nézve, egy kimerítő nap után éjjel még órákat lógott a létráján, hogy helyrehozza azt, amit más tönkretett. Jogos a felháborodás.

Volt szerencsém a Tisztelt Úr levelét elolvasni az eset kapcsán, és én is levontam a személyes konklúziómat, ami a következő: hogyha a cégvezető nem kap kellő információt a cégben zajló eseményekről, akkor lehetősége sincs tanulni, nemhogy helyreállítani az ügyeit, mert a felelősség az persze az Övé!

Az eset után azt remélem, hogy hasonló többet nem fog bekövetkezni. Kábelszakítást továbbra sem tudok előre kizárni, de a kollégák helyes hozzáállását a munkafolyamatok különböző fázisaihoz biztosra ígérem, hiszen sokszor egy apró gesztus többet elárul rólunk, illetve cégünkről, mint gondolnánk.

Egyúttal bíztatom Önöket, ha bárhol bármilyen összefüggésben kapcsolatba lépnek cégünkkel, legyen az jó vagy a fentihez hasonló negatív példa (remélem, ilyen azért kevés lesz) osszák meg velünk, hogy a jót rögzíthessük, a rosszakból pedig okulhassunk, tanulhassunk a jövőben.

Csak így fejlődhetünk, márpedig erre mindenkinek szüksége van...