Az elmúlt héten játszóházban voltam a kicsi gyerekeimmel, és az egyik játék, amit ott találtunk, elgondolkodtatott.

A játék kisgyerekeknek készült. Egy kezelőpultból áll hat gombbal, és egy „vitrinből“, amiben hat oszlopon vagy létrán majom figurák ülnek. A játék lényege, hogy a majmokat kezdő helyzetben tartsuk, vagyis a lehető legalul az oszlopokon, létrákon úgy, hogy amikor elindulnak felfelé, rácsapunk a megfelelő gombra, visszatessékelve ezzel őket a kezdő pozícióba. Nehezítés a játékban, hogy ahány „egységet” megy felfelé a majom, annyiszor kell ráütni a gombra.

Szóval, ott álltunk és püföltük a gombokat Bálint fiammal, amikor is elkalandoztak a gondolataim, és ennek a blogbejegyzésnek a megírásához vezettek. Ugyanis kicsit távolabbról szemlélve a dolgot, felfedeztem egy összefüggést a cégvezetés és a figurákat mozgató játék között.

Mi is valami hasonlót teszünk a munkatársainkkal, de ellentétes irányba! A cégvezetés során ugyanis igyekszünk elkerülni, hogy csökkenjen a kollégák motivációja vagy, hogy kiégjenek. A majmos játék analógiáját használva, ebben a „játékban” felülről indulnak lefelé a figurák, mi pedig a gombok nyomogatásával igyekszünk minél feljebb, és minél hosszabb ideig a magasban tartani őket!

A játékházban az is nehezítette a helyzetet, hogy a majmok egyre gyorsabban és egyre többen mozdultak – nem kis kihívást okozva  ezzel a gyerekeknek és az őket segítő szülőknek. Az életben sincs ez másképp: minél több kolléga van, annál többfelé kell figyelnie a cégvezetőnek, és annál többet kell püfölni a gombokat, hogy ne veszítsen el senkit a kollégák közül, illetve hogy ne csökkenjen a motivációjuk. És mindemellett arra sem árt ügyelnie, hogy a saját energiája se csökkenjen le (nagyon) a gombok nyomogatásától…

De miért kell elvárni a vezetőtől, hogy püfölje a gombokat? Miért nem „nyúl ki” a beosztott, és püföli magának a gombot, így tehermentesítve a vezetőt, hogy ne kelljen annyifelé koncentrálnia? És ha már kell nyomogatni a gombokat, mikor kell, és egyáltalán lehet-e vége ennek? El lehet-e várni valakitől, hogy sosem fogyó lelkesedéssel püfölje a gombokat, mindig mosolyogva? A vezetőnek nem jár a pihenés? Illetve, ha ő kezd „lemerülni”, neki ki nyomkodja a gombot?

Ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, miközben ütögettem a gombokat Bálinttal. Látva azonban, hogy ő milyen lelkesen püföli azokat, nekem is volt kedvem csinálni...

De ha az életben nem áll mindig mellettünk egy motiváló (és motivált) személy – mint amilyen nekem volt a fiam –, akkor mi vezéreljen bennünket, vezetőket? Nem beszélve arról, hogy mi történik, ha kifogyunk a játékhoz szükséges zsetonból…